A XI. Lovasi Napokról

Az idei Lovasi Napokat július 3-4-5-én tartottuk. Ebben az évben úgy gondoltuk, hogy az idõjárás július elsõ hétvégéjén jobban a kegyeibe fogad majd bennünket, ezért a tavalyihoz képest idén egy héttel elõbb tartottuk meg a rendezvényt. Sajnos az anyagi lehetõségek és a kevesebb szponzor miatt nem tudtunk olyan nagyszabású programokat szervezni, mint tavaly.

Az idén is sikerült a beléptetést megszervezni civil egyesületünk jóvoltából, mely fontos bevételt jelent a rendezvénynek. A belépõért cserébe egy támogatónktól ajándékot is kaptak a vendégek.

Úgy gondoltuk, hogy idén a honfoglalás korát próbáljuk feleleveníteni. Sok programunk - pl. Somogyi Gyõzõ kiállítása, lovas programok, felvonulás, játszóházak - ehhez a korhoz kapcsolódott.
A rendezvény nagyon sokszínû volt, egy család bármely tagja találhatott érdekes programot. Én most csak néhányat emelnék ki.

Pénteken megijedtünk a hirtelen lezúduló esõtõl, de éppen a megnyitóra elállt és kisütött a nap. Sokan összegyûltünk a Galéria udvarán a kiállítások megnyitásán.

Az este a néptáncosok színvonalas bemutatójával, táncházzal, valamint Nádasi Elemér jóvoltából harmonikaszóval zárult.

Szombaton már kora reggeltõl találhattak programot a koránkelõk. A nap jógával kezdõdött, majd a fõzõversennyel folytatódott.

XI. Lovasi Napok Fõzõverseny gyõztesei

  1. Bösztöri Kecskefarm Lovasi Lakomája
    Spirk László és Szegedi Pál

    - Kecskesajtos mártogatós bobaggal
    - Földfazék leves friss fûszerekkel, erdei gombával
    - Szürkemarhának rostélyosa lassan pirongatva
    - Földnek gyümölcseivel töltött túrósbatyu


  2. Süttönyök
    (Tóthné Farkas Mária és Kruppa Regina)
    - Zöldelényes áldos tökörkével, vízibúzával
    - Faszénen zöldelényekkel sütött gyöketes baligány
    - Búzalepény


  3. Nesztinger Péter
    - Rablóhús

  4. Settenkedõk
    - Parasztos vaddisznósült szalonnába göngyölt burgonyával és áfonyaszósszal

  5. Tasnádi Tibor – Csányi Gábriel – Hull David
    - Jókai bableves vaslapon sült kenyérlángossal
    - Káposztás és meggyes rétes

Délután és este többféle program is várta az érdeklõdõket. A tavalyihoz hasonlóan nagyon sokan keresték és várták az egészségsátort. Itt mérések, masszázs, praktikus egészségi tanácsok, kóstoló, elõadások várták az érdeklõdõket.

Estére a Bonita táncosok bemutatójára már nagyon sokan gyûltek össze a színpad elõtt. Ez a produkciójuk nagy sikert aratott a nézõk körében.

Az élõzenének köszönhetõen az est további része is jó hangulatban telt.

Vasárnap –a vidámság napján- délelõtt lovas betyár ügyességi versenyt is láthattunk a lovaspályán. A feladatok sokszor vicces szituációkat hoztak, melyen a közönség jól szórakozott.

Nagy érdeklõdés mellett zajlott le a délutáni harcmûvészeti bemutató is Kovács Balázs jóvoltából. Több csapat, többféle látványos bemutatót tartott a színpadon.

Délután került sor az eredményhirdetésekre, illetve Ceglédy Ákos paloznaki polgármester közremûködésével a sütemények árverezésére.

A tavalyihoz képest többen hoztak sütiket a versenyre, így lehetõségünk volt az árverezésbõl több pénzt összegyûjteni a rendezvény javára.

Süteményverseny eredményei:

Kelttészta kategória:

  1. helyezett: Magyarné Éva kuglófja

  2. helyezett: Péjóné Erzsi néni kétszínû kiflije

  3. helyezett: Kránitz Erika kuglófja

    Különdíj: Palotás Laura

Sütemény kategória:

  1. helyezett: Tóth Eszter túrókrémes charlotte-ja

  2. helyezett: Bácsi Gyuláné túrós alagútja

  3. helyezett: Péjóné Erzsi néni mandulás islere

Virágos Lovas eredmények:

Vendéglátó kategória

  1. helyezett : Aranykobra presszó

  2. helyezett : Sarok Borozó

    Virágos Lovas falusi kert különdíj: Szegedi Antal

Virágos Lovas kategória:

  1. helyezett: Dolgos Sándorné

  2. helyezett: Dr. Strausz János

  3. helyezett : Tóthné Köllo Szilvia

  4. helyezett: Pap Hubáné Éva

A vasárnapi díjátadások után következett levezetésként és zárásként Kegye János pánsíp koncertje.

Bízom benne, hogy sokszínû programot sikerült összeállítani a szûkös költségvetésbõl.
A Lovasi Napok programsorozata idén is a civil szervezetek aktív közremûködésével valósult meg. Új civil szervezõdésünk, a Lovas Jövõjéért Egyesület, is nagyon sokat tett a rendezvény sikeréért.

A támogatóknak, segítõknek, önkénteseknek, civil szervezeteknek , köszönjük a segítségüket és aktív részvételüket, hiszen nélkülük nem valósulhatott volna meg a rendezvény.

Böngéssze mindenki a www.lovasinapok.hu oldalon a rendezvényrõl készült képek galériáját, mely folyamatosan bõvül, valamint a támogatók, segítõk listáját.

Remélem a tapasztalatok alapján jövõre még színvonalasabb rendezvényt tudunk együtt szervezni!

Várjuk azok jelentkezését, akik szívesen írják le a Lovasi Hírekbe élményeiket, tapasztalatukat a rendezvénnyel kapcsolatban!

Nagy Tünde