Lovasi Napok 2008
Kapcsolattartas Forum Tamogatok
Lovasi Napok

Köszöntjük a Lovasi Napok honlapján!

Lovas õsidõktõl szõlõtermésztéssel foglakozó párszáz lakosú falu a
Balaton-felvidéken - a Balaton gyöngyszeme.

A Lovasi Napok egy három napos rendezvénysorozat, amely
hagyományteremtõ céllal indult útjára 1999-ben.

A nyaranta megrendezésre kerülõ Lovasi Napok célja megismertetni
a Lovas településére jellemzõ borokat, lóval kapcsolatos történelmi
hagyományokat. A sikeres lebonyolításban nagy szerepük van a
településen mûködõ civil szervezeteknek, az állandó és nyaraló
lakosoknak, támogatóinknak és Önöknek akik látogatják ezt a honlapot,
illetve a Lovasi Napok rendezvényeit.

Az idelátogató közönség, vendégeink javaslatára folyamatosan
megújítjuk a rendezvénysorozatot. Még tartalmasabb, még látványosabb
és gasztronómiában is egyre igényesebb kínálatot kívánunk nyújtani.

Ennek egyik eleme a honlap indítása is, amivel nemcsak tájékoztatjuk
Önöket, hanem támogatást is remélünk.

Szívesen vesszük építo jellegû kritikájukat, szellemi, anyagi, dologi,
vagy esetleg önkéntes munkájuk felajánlását.

A támogatást megköszönve folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.

Lovas Község Önkormányzata

Videó - 2008-as Lovasi Napok

Bordal éneklõ verseny
F
õzõversenyek
Idõutazás a honfoglalás korába
Tradicionális magyar harcmûvészeti bemutatók
II. Lóval járók találkozója
Tûzzsonglõrök
....és még sok más érdekes
program



Bemutatkozas Galeria Programok Programkereso Terkepek Turista utak
Lovasi Napok © 2008