Köszöntjük a Lovasi Napok honlapján!

Lovas õsidõktõl szõlõtermesztéssel foglalkozó pár száz lakosú falu a Balaton-felvidéken - a Balaton gyöngyszeme.

A Lovasi Napok egy három napos rendezvénysorozat, amely hagyományteremtõ céllal indult útjára 1999-ben.

A nyaranta megrendezésre kerülõ Lovasi Napok célja megismertetni a Lovas településére jellemzõ borokat, lóval kapcsolatos történelmi hagyományokat. A sikeres lebonyolításban nagy szerepük van a településen mûködõ civil szervezeteknek, az állandó és nyaraló lakosoknak, támogatóinknak és Önöknek, akik látogatják ezt a honlapot, illetve a Lovasi Napok rendezvényeit.

Az idelátogató közönség, vendégeink javaslatára folyamatosan megújítjuk a rendezvénysorozatot. Még tartalmasabb, még látványosabb és gasztronómiában is egyre igényesebb kínálatot kívánunk nyújtani.

Ennek egyik eleme a honlap indítása is, amivel nemcsak tájékoztatjuk Önöket, hanem támogatást is remélünk.

Szívesen vesszük építõ jellegû kritikájukat, szellemi, anyagi, dologi, vagy esetleg önkéntes munkájuk felajánlását.

A támogatást megköszönve folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.

Lovas Község Önkormányzata

A XIII. Lovasi Napok idõpontja

2011. július 1-2.

Fényképek, videók itt
-------------------------------------------

Ízelítõ a programokból

  • Reformkori ruhák kiállítása
  • K. Pintér Tamás építész: „Hazám házai” címû kiállítása a lovasi Nagy Gyula Galériában
  • Acra Dance Rock and Roll SE fellépése
  • Kovács Kati koncert
  • Búgócsiga együttes élõzenés, táncos mûsora
  • Fõzõverseny
  • Különbözõ lovas programok
  • Gyerekprogramok
  • Kuruc kori lovasbemutató
  • Makám együttes
  • Lórán Barnabás (Trabarna) a Showderklub sztárja
  • Utcabál a Rulett Együttessel
  • ....
Nyomtatható verzió